Fél igazság

Vanessa szemszöge.~

A reggel nyugisan telt.Amint ki keltem az ágyból,az erkélyem felé mentem.Ki húztam a függönyt,így a nap sugarai meg világították a szobám legkisebb zugait is.Nagy-mély levegőt szívtam és a fürdőszobába vettem az irányt.Ott el intéztem a reggeli teendőimet,majd vissza bandukoltam a szobámba hogy fel öltözzek.A mai napra ezt a szettet választottam.

A hajamat kifésültem,majd kivasaltam és le is indultam a konyhába.Épp a lépcső fokon álltam mikor óriási kiabálást hallottam a konyha felől.

-Ááúú! Ezt nem hiszem el!! -kiabált idegesen Ricky. Mikor oda értem és meg pillantottam azt a nagy "problámát",nem bírtam ki röhögés nélkül.

-Jézusom,te mit csinálsz? -néztem rá furán.

-A papír! -kezdett el nyüszögni.

-És te vagy a férfi? -tettem fel cinikusan a kérdést.

-Héj,ez igen is vágó eszköz! -védte a tartását.

-Persze,szerintem nevezd el a: Nem csináltam meg a házit amikor kellett volna,ezért az meg támad eszköznek! -mire a végére értem röhögtem.

-Jól van húgi,semmi baj! Lesz itt még péntek 13.-a. -nézett rám gúnyosan.

-Jaj most mi lesz? -kaptam kezeim az arcomhoz.

-Utállak tudod? -nézett rám.

-Persze hogy tudom! -öltöttem ki rá a nyelvem.

Miután be fejeztem a kislány viselkedést,össze pakolt és elment suliba.Néztem is nagyot,hogy ez most komoly? Ezzel meg mi van? Gondolatmenetemből a telefonom csörgése zökkentett ki.A telefonom kijelzőjén Jen neve állt.

 *Beszélgetés.*

-Jen? -kérdeztem a telefonba.

-Nem,a mumus! -kezdett el röhögni.

-Vicces..-adtam ki durcis hangot.

-Jól van már,pocok! -erre mind a ketten röhögésbe törtünk ki.

-Na lökjed mit szeretnél! -váltottam témát.

-Öm..oké..szóval...izé.....Liam.. -erre elhallgatott.

-Mi van vele? -kérdeztem közömbösen.

-Jaj Vany miért vagy ilyen makacs? Tudod az egész ismétlem az EGÉSZ suli arra vár hogy együtt legyetek! Érted?? Oké,Chaset ne vegyük bele,Ő nyomi.A lényeg hogy amióta a mi sulinkba át jött,izzik köztetek a levegő.Már majdnem el csattant vagy egy milliószor az első csókotok de valami vagy valaki mindig meg zavar titeket.Pár esetben én,de már meg tanultam időzíteni.A lényeg hogy köztetek több van a barátságnál,érted? -mondta el Jen ezt kábé egy szuszra.

-Jen,hallod magad? Számomra Liam egy nagyon,nagyon jó haver.Akivel bármit meg oszthatok.Olyan mint te...csak fiúba.És mintha a bátyám lenne,nem mintha a pasim.Hallod? -válaszoltam neki.

-Te sosem adod fel igaz? -kérdezte.

-Jen,ez az a tulajdonságod amit a legjobb imádok benned...ISMERSZ! 

-Oké,befejeztem hagyom hogy rá jöjj magadtól.Hátha a mai korepetálásotokon végre nem zavar meg senki és elcsattan az a mágikus első csók.

-Jen! -kiabáltam rá.

-Jól van,oké...befejeztem.Amúgy jó lenne el indulni a suliba nem? Vagy te már úton vagy?

-Nem,de igazad van.Pár perc és tali! Szia. -tettem le a telefont. 

*A suliban.*

-Jenna NEM! 

-De kérlek,tegnap nem értem rá meg csinálni! -nyöszörgött még mindig.

-Jenna házit írni KÖTELEZŐ!Mond csak milyen dolgod volt? -néztem rá komoran.

-Kozmetikusnál voltam.. -nézett a cipője orrára.

-Ez komoly? Kozmetikusnál.Lehetnél ennél szőkébb?

-Héj,tudod hogy utálom a szőke nős vicceket. -nézett rám.

-Ez van,vagy házit csinálsz vagy hallgathatod a szőke nős vicceket.

-Oké,ez volt az utcsó hogy nem csináltam de utoljára add ide kérlek! -nézett rám kis kutya szemekkel.

-Rendben van,de tényleg sz utolsó. -majd át nyújtottam neki a házit.Rögtön be rohant vele a női mosdóba.

-Jenna a szokásos! -szólalt meg mögöttem egy hang.Nagyon meg ijedtem tőle.

-Jézusom! -kiáltottam föl,mire Liammel találtam magam szembe.

-Mi az? Ennyire ijesztő lennék? -mosolyodott el.

-Nem,dehogy! Csak..

-Rossz a lelki ismereted! -nevetett föl.

-Héj! -a vállába bokszoltam.

-Korepetálás ma? -nézett rám.

Eközben el gondolkoztam hogy miért csinál úgy mintha a szombat nem történt volna meg?Csak egy nap telt el azóta..

-Héj,itt vagy? -kezdett integetni a szemem előtt.

-Ó persze,ne haragudj! -ráztam meg a fejem.

-Oké,akkor fél kettő könyvtár.

-Perfect! -kacsintottam rá.

*fél kettő,könyvtár.*

-Én értem ide hamarabb! -mosolyodtam el a székemen ülve.

-Csaltál! -lihegett.

-Liam,meg kell tanulni veszteni. -ütögettem meg a vállát.

-Majd meg látjuk ki nevet a végén..-nézett rám azokkal a nagy barna szemeivel.

-Öm...kezdhetnénk? -néztem rá.

-Ja,persze. -nézett rám idegesen.

-Minden oké?

-Vanessa,én... -kezdett bele.

-Igen? -néztem rá.

-Ez nehéz...-nézett le.

-Liam,figyelj! Nekem mindent el mondhatsz,ezt már meg beszéltük nem? -ültem le mellé.

-De ez nem könnyű.. -állt föl.

-Az élet nem könnyű,sok bukkanót állít elénk...csak az a kérdés..mi képesek vagyunk át lépni őket,vagy el esünk bennük? -álltam mellé.

-Én elestem... -szegezte le a tekintetét.

-Talán,de talán nem...mondd el mi történt! -néztem rá.

-Nem veszíthetlek el.. -ült le ismét.

Erre a mondatra le fagytam,jól hallottam? "Nem veszíthetlek el.." Biztos jól hallottam? De mi lehet az a nagy titok...most már tudnom kell!

-Most már tényleg el kell mondanod Liam. -néztem rá.

-De..

-Nincs DE! Mondd! -utasítottam.

-Jól van..Emlékszel mikor azt mondtam hogy én voltam mindig a legjobb focista? -nézett rám.

-Igen,persze..

-Hazudtam! 

-Mi? Miért? -néztem rá ijedten.

-Mert az igazi énemet el akarom rejteni mindenki elől.

-Még előlem is? -néztem rá.

-Előled a leginkább! -nézett rám.

A szemem már könnyes volt,mikor még rá pillantottam.

-Um,Liam azt hiszem tényleg hagyhattad volna ezt...mert tényleg el veszítettél! -kiabáltam rá,és el akartam indulni de vissza tartott.

-Ne Vanessa,ne! -és vissza húzott magához.A mellkasunk összeért és a levegőt is egyszerre vettük,a szeme neki is könnyes volt..még nem láttam fiút sírni.Csak néztük egymást ahogy vesszük a levegőt..

....

Ehhez a részhez,ezt a dalt ajánlom.(: